A tervezés rituáléja

Ma a saját tervezős tapasztalataimat osztom meg, remélve, hogy ezzel másokat is inspirálhatok.

A tudatosság és a tervezés nagy szerepet játszanak az életünkben. Ha ismered a feladataid, tennivalóid, képes vagy rendszerekben gondolkodni, azzal időt spórolhatsz magadnak minden téren. Sokszor hallottam már, hogy valaki nem igazán tudta vezetni a határidőnaplóját, vagy feladatrendszerező alkalmazását, pedig az olyan egyszerű. Csak bele kell írnod a feladataidat, eseményeid, és kész. Szerintem itt nem érdemes megállni. Először is, ha valami nem felel meg az igényeidnek, akkor fejleszd a technikádat, vagy nézz új applikációt ismeretében annak, hogy mit vársz el, mit szeretnél látni.

Szeretem pontosan ismerni a feladataim, találkozóim, egyéb programjaim illetve a hosszabb távú terveimet, vízióimat. Szerintem ez a fókuszált munkavégzésem kulcsa is, így sokkal rendszerezettebbek és hatékonyabbak a napjaim. A legtöbb dolgot papíron vezetek, főleg mert nagyon sokat ülök gép előtt. A másik érvem pedig, hogy telefonon végezni fókuszált munkát közel lehetetlen, legalábbis számomra. 

Hetek, és projektek

Általában hetekre illetve projektre lebontva szoktam listázni a feladatokat, így a heti tervezőnk és a to-do listánk segítségével élem a mindennapjaimat. A heti terveket hangulatomtól függően vagy az előző hét utolsó, vagy az aktuális hét első napján készítem. Mivel a munkám javarészt projektekre és nagyobb tömbökre bontható, így elég időkeret és határidőket megszabnom. Egy új projektnél pedig általában összeírom a nagyobb feladatokat, alá pedig a kisebbeket, így a projekt menete adott, a részletek pedig tovább fejtegethetők. 

A négyzetes checklist jelölést is többféleképpen lehet használni, én általában félig besatírozom azokat, amikkel foglalkoztam, de mégsem mondható késznek (ez nem csak a lelkem megnyugtatására szolgál, de visszamenőleg is látom a hiányosságokat), vagy ha csúsztatni kell az adott feladatot, akkor háromszöget rajzolok bele, ami nyílként funkcionál, adott esetben pedig sorszámot írok, ha priorizálni kell a papírra vetett káoszt.

Ha megvan a rendszer, mindenképp készíts magadnak jelmagyarázatot!

Hónapok és évek

Amikor egy újabb időszak jön, mondjuk új évszak, akkor készítek egy arra az időszakra érvényes kis projekt gyűjteményt, hogy mivel lenne jó foglalkozni (a Circle is ilyen módon épült), illetve havi szinten is terveket szövögetek (például egy új print elkészítése). Szerintem sokkal relevánsabbak a havi célkitűzések, mint mondjuk az éves tervek, és bár nem mondom, hogy ez utóbbi felesleges, számomra még sincs akkora súlya. Sok esetben decemberben nagyon idilli terveket készítek, pár hónap múlva meg már teljesen mást szeretnék. Ezt összegezve igyekszem decemberben nem szakmai, hanem inkább élet eseményekhez köthető terveket készíteni, amik között idén szerepelt egy nyuszi is.

Vision board

Nem tudom van-e magyar fordítása, de egy ilyen tábla lényege, hogy vizuálisan összegyűjtse az elérni kívánt célokat, illetve hogy ránézve az ember erőt meríthessen. Őszintén szólva én ezt a táblát most kezdtem el, és jelenleg három kép van rajta, viszont nem az egy éves célokat szedem össze (mint általában egy ilyen táblán szokták), hanem az alapokat, aminek nincs határideje, akár 5 éves terv, stb.

Ha még nincs módszered

Ha még nem alakítottad ki a saját tervezési rituáléd és nem tudod hogy kellene belekezdeni, akkor nagyon ajánlom a bullet journal alapjait áttanulmányozásra. Cili írásai egyébként nagyon hasznosnak bizonyult annak idején számomra is. A bujo logikája beépíthető a hagyományos naplóvezetésbe, így a tervezőink rendszerébe is. A közhiedelemmel ellentétben a bujo leglényegesebb pontjai a testreszabhatóság, és a gyors vezethetőség, átláthatóság – ennek csak egy extra eleme a dekoráció, a tematikus hónapok és a rajzolgatás, amiről sajnos elsősorban ismertté vált.

Hasznos lehet az a technika is, hogy a nagyobb egységtől a kicsi felé haladsz, például előbb havi elintéznivalókat halmozol, amiket hetekre, majd napokra bontasz. Kis kísérletezéssel könnyedén rá fogsz jönni, neked melyik a legkényelmesebb módszer, és pikk-pakk azon kapod majd magad, hogy mindent is “felvezetsz a rendszerbe”. Egy kipipált feladat egyébként dopamint szabadít fel, ami a jutalom érzéséért felelős boldogsághormon, úgyhogy szerintem mindenképp megéri időt szánni ilyesmire.

Ha van bevált módszered, írd meg, nagyon kíváncsi vagyok – inspiráljuk egymást!

Az ideális jövő

Tervezőink segítségedre lesznek a hatékony tervezésben, legyen szó a következő hónapról vagy a következő félévről, esetleg a projekt alapú céljaidról, nézz körül a webshopunkban!